Nők a szeren

India Vaslady-je, Indira Gandhi

 

8292-004-65621320

31 éve, ezen a napon halt meg India első női kormányfője, Indira Ghandi, aki két cikluson keresztül, 1966 és 1977, majd 1980 és 1984 között töltötte be India miniszterelnöki tisztjét. Eladdig ő volt a világon mindössze a második nő, aki ilyen előkelő politikai pozícióba emelkedett. Nem volt rokona Mahatma Gandhi-nak, nevét férje után vette fel, akit meg eredetileg Kahn-nak hívtak – na ez a névcsere bonyolult és nagyon homályos történet – de a Nehru és a Gandhi nevek generációkon át külön-külön is tuti brand-nek számítottak a volt brit gyarmat politikai szférájában. Egyedülálló módon miniszterelnök lánya és anyja is volt egyben: apja Dzsaváharlál Nehru, fia pedig Rajiv Gandhi.

Nemcsak a tevékenysége iránti tiszteletből, de halálának drámai körülményei okán is visszavenném a humoros hangvételt ebben a róla szóló bejegyzésben. 1984-ben saját szikh testőrei gyilkolták meg a kertjében, ezzel bosszulva meg az akkoriban felerősödő szikh szeparatista mozgalom központjának, az Aranytemplomnak az 1000 ember azonnali halálát követelő megsemmisítését, amelyre Gandhi maga adta ki a parancsot. A merényletet súlyos zavargások követték.

A politikába szó szerint beleszületett, nagyon kemény kezű vezető volt, kiváló politikai stratéga és szívós ellenfél. A katonai erővel sem lacafacázott, bár mint nőtől, sokkal passzívabb szerepet vártak tőle a hatalom gyakorlásában. Ráfaragtak Első megválasztásakor vetélytársai igazából amolyan kompromisszum-készséggel bólintottak rá, mivel azt gondolták, hogy könnyen manipulálható lesz, de aztán szépen kikönyökölte a Kongresszus domináns hímjeit és pártellenfeleit.

Országa iparosításában óriási eredményeket ért el, de az általa harcosan képviselt rezsim folyamatos kritikát kapott kívülről és belülről egyaránt. 1972-es megválasztásakor választási csalással vádolták, és 1975-ben el is ítélték emiatt. Erre válaszként szükségállapotot rendelt el és politikai ellenfeleit bebörtönöztette. Egész életében az egységes India megteremtésén dolgozott, a 80-as évek elején India számos tagállamában megindult szeparatista törekvéseket következetesen igyekezett letörni. Halálához is egy ilyen konfliktusból származó erőszakos beavatkozás vezetett.

 

5 izgalmas tény India első asszonyáról

 

1. 11 évesen az Indiai függetlenedési mozgalom és Mahatma Gandhi lelkes követőjeként a maga módján próbált tenni országáért: megalapította a gyerekekből álló Majombrigádot. Rendőrök után kémkedtek és zászlókat osztogattak.

2. Egyik legkomolyabb vívmánya, hogy az úgynevezett Zöld Forradalom égisze alatt Indiát az élelmiszer-gabonák tekintetében önfenntartó állammá szervezte.

3. Indira szülei ellenezték a muszlim Feroze Kahn-nal kötött házasságát, mondván, a muszlim vallás politikai előremenetelének biztos gátja lesz. Homályos adatok vonatkoznak a Gandhi név felvételének történetére is: Nehru állítólag meggyőzte Kahn-t, hogy legalább vegye fel a Gandhi nevet, hogy így ellensúlyozza hitének Indira karrierjére vetülő negatív hatását. Férjével való kapcsolata egyébként nem volt zökkenőmentes, köztudott volt Rajiv fiuk születése utáni különélésük, rossz nyelvek szerint pedig Gandhi asszony libidója igencsak magas volt, második fia pedig nem is férjétől született. De ezt kezeljük tényleg csak rosszindulatú pletykaként.

4. Indira Gandhit a halálát követő 12 órán belül fia Rajiv Gandhi váltotta a kormányfői pozícióban, aki egyébként 7 évvel később maga is öngyilkos merénylet áldozata lett.

5. Kevesen tudják, hogy Gandhi asszony jó kapcsolatot ápolt az Indiában élő Brunner Erzsébet magyar festőművésszel, sőt, közeli barátnők voltak. Indira egyébként 1972-ben járt Magyarországon is.

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!